Újra egy csodás napfényes napnak nézhetünk elébe.A rét gyönyörűen virágzott,madarak éneke hallatszott ,de egy kislány éneke zavart be.
-Hegyek felett száll...szelek szárnyán jár.Az erdőben vár,álmomba van már.Sesshoumaru nagyúr,hol maradtok már? Ahun és Rin már nagyon vár rád. Bármeddig is tart az utad,Én megvárlak majd! Sesshomaru nagyúr elött mindenki fejet hajt...
Abban a pillanatban amint az utolsó versszakot kiejtette oda ment elé Sesshoumaru.
-Rin,menjünk.
A kislány bólintott egyet mosolyogva a dalt tovább dúdolva ment vele a semmibe vesző táj felé.Nagyon sokáig mentek megnem lehet mondani,de estére ledőltek aludni egy barlangba mindenki nyugovóra tévedtt kivéve a kislány,csodálva nézte az alvó démont hisz így olyan nyugodtt volt.Egy léleknek sem ártó arc nyugodtt,de még is oly rideg.Olyan csábító...
A pillanatot Sesshomaru zavarta meg ugyan is felébredtt és zavartan nézett bele a kislány gesztenye barna szemeibe.
-Miért nem alszol Rin? Fáradtt leszel holnap.
-Sesshoumaru nagyúr én nem tudok aludni.-Nézett rá a kislány kétségbe esve.
-Mi a baj,talán rosszakat álmodsz?
A kislány sóhajtott egyet nehézkésen és a hangja remegett.
-Ez csak egy vissza térő álom,de mindig az ilyen tiszta napokon szokott előjönni.
-Monddcsak mirről álmodsz,hogy ennyire remeg a hangod?-Simogatta a kislány arcát.
Rin szeme könnyekkel lett teli szinte nem is kellet mondania semmit mert Sesshoumaru tudta,tudta jól hogy Rin miért sírt ő sem tudja pontosan miért,de valahogy nyitásra bírta a két kezét és szorosan,védelmezően átölelte a kisgyermeket.
-Ne sírj Rin...
A kisgyerek erősen szorongatta Sesshoumaru dús bundáját ,közben próbálta vissza folytani a könnycseppeit kisebb-nagyobb sikerrel. A démon ölelgette egy ideig Rint egy idő után befejezte a sírást. Sesshoumaru beletekerte a bundájába a kislurkót és nézte őt.Rin elmosolyodott és csak pislogott édesen.
-Sesshoumaru nagyúr,ha nagy leszek és meghalok emlékezni fogsz még rám?
-Ne kérdezz hülye kérdéseket Rin,kérlek...-Nem akarta bevallani magának a démon,de megszerette ezt a kislány legszívesebben azt mondta volna neki ,hogy soha,de soha nem fogja őt elfejteni.
A kislány értetlenűl nézett rá majd megszólalt.
-Miért lenne ez buta kérdés,Kagurát is szereted nem?
Sesshoumaru zavartan fordította el a fejét.
-Te honnan veszel ekkora ostobaságokat,te gyerek?
-Miért lenne ostobaság? Mindig szoktál vele beszélni ha találkozúnk vele valamilyen oknál fogva ,és valahogy olyan más vagy Sesshoumaru nagyúr mikor beszélgetsz vele.Nem olyan mint a többiekkel.
-Ezt még is hogy kell értenem?
-Hogy igen,is táplálsz Kagura íránt érzelmeket csak Sesshoumaru nagyúr magának sem szeretné beismerni.
Sesshoumaru mosolyogott és nevetett eggyet.
-Na ilyen mégnem volt hogy így megtudtál volna nevetettni Rin...
-Én nem viccnek gondoltam Sesshoumaru nagyúr.
-Aludj inkább Rin holnap milliónyi tenni valónk lesz.
A kislány bólintott egyet és becsukta a szemeit lassan,de biztosan álomba zuhant Sesshoumaru csak nézte. Még is honnan veti fel ezeket a kérdéseket? Mikor még egy kislány..azt sem tudja mi az a szerelem nézte az alvó lányt közbe gondolkozott.Egy ideig még nézte a kislányt azután becsukta a szemeit és elaludtak a tiszta fényes éjszakában.
By:Kagome
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
