Kikyou a nap további részén is a fiú nyakában lógott. Inuyasha már kezdte unni, de nem volt szíve elmondani ezt a lánynak. Sokat sóhajtozott, de ez a csajnak fel se tűnt, mert belemerült abba, hogy a dolgairól meséljen (manikűr,pedikűr,az a cuki kis táska, ami a rózsaszínű kirakatban van).

Inuyasha csak hümmögött, és bólogatott. Mirokut már kezdte zavarni, hogy barátját lekötik ilyenekkel, amikor neki semmi kedve se volt, így felhasználta az ütőkártyáját…

-Hé, Inuyasha emlékszel a legutóbbi bulin Kouga hogy összehányt mindent!

Inuyasha elvigyorodott, és vette a lapot.

-Igen, de nem csak rókázott a hülye, hanem a sarokba is sz@rt tök részegen!

Kikyou és barátnői elfintorodtak, majd a „vezérnősténynek” hírtelen valami dolga akadt amit sürgősen el kellet intéznie méghozzá a barátnőivel. Miután a lányok elhagyták a terepet hatalmas röhögésbe kezdtek.

-Ez mindig bejön!- kacsintott Miroku

-Jah, mák, hogy ilyen cicásak.

-Nah, de mennyünk- Miroku tekintete karórájára csúszott- Sango már vár.

-Apropó Sango… Mikor jössz össze vele?

Mirokunak a lány volt a gyengepontja. Sango kedves volt, szép, és okos. Egyszerűen tökéletes, csak egy kis hibája volt: nem kedvelte annyira, mint ahogyan ő… Sangonak nem jöttek be az olyan fiúk, akik minden szoknya után megfordulnak, és akik tapiznak. Már pedig Miroku ilyen volt! Lemondóan sóhajtott egyet majd eszébe jutott Kagome…

-És te miért nem dobod Kikyout? Kagome rendesebb, és nem nyálazna ennyi srác után!

Inuyasha füléig pirult, majd rászólt barátjára:

-Várnak!

A két fiú lassan elindult a találkahelyre.

Kagome végre hazaért, és leckéje se volt, mert szünetekben mindig megcsinálja őket. Hiába, a jó tanulóknak nincsenek nagyon barátaik. Levetette magát az ágyára, és átölelte a mellette fekvő cicáját. Mosolyogva piszkállta a kis barna füleket, majd ránézett számítógépére…

1 ÚJ ÜZENET

Kagome felkelt, hogy meglesse kiírt, de név nem volt hozzá… Csak ennyi: a titkos imádód

Ha lett volna rajta szemüveg most tuti leesett volna az orráról. Titkos imádó? De vajon ki? Megnyitotta a levelet:

„Kedves Kagome…

Szívem repes, mikor rád nézek,

Lángban égek, és érzem:

Boldog vagyok, hogy ismerlek, de mégis;

Ott motoszkál az érzés:

Soha nem lehetünk egymásié”

Kagome tátott szájjal ült. Nem tudta örüljön e, vagy ne… Hisz, lehet csak egy tréfa, egy gonosz csíny… De mi van, ha nem? Ha tényleg van egy fiú, aki szerelmes belé? Megrázta a fejét. Nem, ez biztos nem igaz.  100% hogy ez egy ostoba tréfa. Nem veheti be!

Dühös lett, miért őt szemelték ki? Miért gonoszkodnak vele? De mégis, mi történik, ha nem gonoszság? Ha igaz? H tényleg van valaki, aki rajong érte? A gondolattól elnevette magát. Ő érte? Rajongani? Hisz, a suliban megannyi széplány van! Miért pont egy könyvmoly jönne be neki?

Sóhajtott egy nagyot, és elkezdte gépelni vissza a választ:

„Nem tudom minek szántad ezt a levelet, nem értem, de mond el: tényleg tetszem? Én könnyen átlátok a hazugokon, úgyhogy ne próbálj átverni!”

Kagome elküldte a választ, de utána rájött kissé nyersen fogalmazott, de nem érdekelte, ha szórakozni akar, szórakozzon, de ne vele!